Rólunk

A DIGI Magyarország egyik vezető tele­kommunikációs szolgáltatója. 20 éves tapasztalattal, széles körű portfó­lióval, magas színvonalú szolgálta­tások nyújtásával rugalmasan követi a fogyasztók igényeit. A székhely Bu­dapesten található, emellett az ország számos településén személyes és te­lefonos ügyfélszolgálattal, valamint kiváló műszaki csapattal áll ügyfelei rendelkezésére. A DIGI alapítása óta folyamatosan növelte bevételét és ügyfelei számát egyaránt. Több mint 70 üzletével és közel 2300 fős mun­kavállalói létszámával ma már több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki or­szágszerte. A cég hazánkon kívül Eu­rópa más országaiban is meghatározó szerepet tölt be: jelentős piaci része­sedéssel bír Romániában, Olaszor­szágban és Spanyolországban pedig mobilszolgáltatásairól ismert.

Több mint 70 Ügyfélszolgálati Pont

Ügyfélszogálatainkat és értékesítési pontjainkat országszerte megtalálod, ahol kollégáink segítenek Neked mindenben.

4 ország

Jelenleg 4 országban vagyunk jelen szolgáltatásainkkal Európában (Románia, Magyarország, Spanyolország, Olaszország)

Több mint 2300 dolgozó

Munkatársaink azért dolgoznak, hogy a piaci követelményekhez való alkalmazkodás mellett az ügyfelünk elégedettségét is kivívhassuk.

Elkötelezett csapat, támogató mun­kahelyi légkör. A DIGI jelenleg a második legnagyobb szolgáltató a hazai teljes televíziópiac, a vezetékes szélessávú internet- és telefonszolgáltatások területén. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkor megfeleljünk ügyfe­leink elvárásainak és továbbra is lépést tartsunk a fejlődéssel technológiában és gondolkodásban egyaránt. Ehhez pe­dig kiváló és elkötelezett munkatársakra van szükségünk. Bár cégünk multinaci­onális környezetben működik, mi leg­inkább egy nagy csapatként éljük meg a hétköznapokat. A DIGI-hez csatlakozó munkatársak modern, barátságos mun­kakörnyezetben, nagy rutinnal és isme­retekkel rendelkező kollégák mellett szerezhetnek szakmai tapasztalatokat és végezhetnek felelősségteljes felada­tokat. Ezen felül vállalatunknál az önálló és kreatív munkavégzésre is lehetőség nyílik. Újonnan érkező munkatársainkat a megfelelő juttatások mellett olyan tartalmas szakmai kihívások, egyéni cé­lok is várják, melyek által kiteljesedhet­nek, és szakmai sikereket érhetnek el. A DIGI-nél mindenki megtalálhatja a számítását. Büszkék vagyunk arra, hogy több mint 500 munkavállalónk már 10 éve tagja csapatunknak.

Elismeréseink

Best buy award 2019
Best Buy Award 2019
A neves svájci piackutató vállalat, az Icertias 2018 év végén több ezer főt kérdezett meg arról, hogy véleményük szerint mely vállalatok nyújtják a legjobb ár-értékű internetszolgáltatást Magyarországon. A felmérés eredményei alapján felállított rangsorban cégünk szerezte meg az előkelő első helyet.
Employer Of The Year 2018
Employer Of The Year 2018
Az IT Business nevű üzleti szakmai lap, 2017 óta minden évben elindítja Top 52-es szavazását, amely a legsikeresebb hazai infokommunikációs (ICT) cégeket állítja rangsorba. A tavaly évben, az ICT cégeket tömörítő listára már a DIGI is felkerült. Az év munkáltatója címért folytatott versenyben a Facebook-os és e-mailes szavazás eredményeképpen, illetve a szakmai zsűri értékelése alapján toronymagasan a DIGI győzött, a legsikeresebb hazai ICT cégek között pedig a 4. helyezett lett. Az elismerést az IT Business & Techology 2019 konferencia díjátadó gáláján vehettük át a Bambara Hotelben. Ez a siker mindannyiunk közös érdeme, hiszen napi tevékenységünkkel folyamatosan formáljuk a közvélemény cégünkről alkotott képét.